+36 1 356 2440 [email protected]
Menü

Dzsúdó

A gyermekek dzsúdóprogramjában minden erőnket arra összpontosítjuk, hogy a gyerekek agilitását, egyensúlyérzékét, koordinációját és gyorsaságuk fejlesztését fokozzuk. Programunk nem hagyhatja figyelmen kívül a rugalmasságot sem, mely annak ellenére, hogy bármely életkorban fejleszthető, ebben a korai fejlesztési szakaszban még könnyebben fokozható.

Ezzel a korosztállyal való munkavégzés során elsősorban a gyermekek alapvető mozgási készségeinek fejlesztésére fókuszálunk. Ezeket a képességeket fejesztjük a dzsúdó órák alatt, s arra ösztönözzük a szülőket, hogy gyermeküket olyan programokra is írassák be, ahol megtanulhatnak olyan készségeket is, melyeket a tornateremben nem lehet gyakorolni.

Miért ajánluk a dzsúdót gyermeke számára?

  • mert fizikailag és szellemileg is jelentősen fejleszti a gyermekeket
  • mert megtanulmak biztonsággal esni, ami nagyon hasznos lehet a később
  • a vetélkedő játékokon keresztül megtanulják összemérni erejüket, s azt is, hogyan harcoljanak, veszítsenek és nyerjenek
  • fejleszti az önfegyelmet, a koncentrációt és az állógépességet

A javasolt minimális életkor 4 év.

Dr. Németh Endre, “Bandi bácsi”, a dzsúdóoktatónk

A Testnevelési Egyetem elvégzése után adjunktusként a Küzdősportok Tanszék oktatója volt. Dzsúdó szakedzői diplomáját 1987-ben, karate szakedzői diplomáját pedig 2000-ben szerezte meg. Doktori címét 1991-ben szerezte meg. 1986 óta szakedzőként tevékenykedik az Egyetemen a dzsúdó, az önvédelem és a küzdősportok területén. Magyarországon ő volt az első, aki 1988-ban elkezdett dzsúdót oktatni az óvodákban. Kutatómunkát folytatott  (Óvodáskorú gyermekek cselekvésbiztonságának növelése dzsúdóval), továbbképzéseket tartott az óvodai oktatók és testnevelő tanárok számára, valamint cikkeket és tanulmányokat írt a témában. Az eredményeket látva egyre több óvoda és iskola kérte fel dzsúdóoktatásra. Saját nevelésű tanítványa 2005-ben Ifjúsági Európa bajnok, 2006-ban junior EB ezüstérmes lett, amiért a Magyar Judo Szövetség és a NUPI az év utánpótlás edzőjének választotta mindkét évben.

1993 óta vendégoktató a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, 2007 óta pedig a Nemzetközi Dzsúdó Szövetségnél, emellett külföldi szakemberek számára tart továbbképzéseket Magyarországon és külföldön. 1998-tól a Magyar Judo Szövetség elnökségének tagja, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Judo Válogatott edzője. Tanítványai 23 érmet szereztek a világbajnokságokon. Csapata 2004 decemberében legyőzte Japán nemzeti válogatottját, a sportág történetében először. Japánban ez “az év negatív szenzációja” volt. 2007-ben kiemelkedő szakmai teljesítményéért megkapta a Nemzetközi Judo Szövetségtől a 6. Dan (piros-fehér öv) fokozatot. Munkáját több díjjal és kitüntetéssel jutalmazták idehaza és külföldön egyaránt.

Kapcsolat

  • Date Format: DD dash MM dash YYYY
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.