Menü

Az idegen nyelv az óvodában nem több órás tanfolyamon, hanem játékosan van jelen a kicsik hétköznapjaiban. A gyerekek ebben a korban nagyon fogékonyak, gyorsan tanulnak, az utánzás segítségével sajátítanak el sok mindent. Az idegen nyelveket is így ismertetjük meg velük, fokozatosan és a koruknak megfelelő módon. A spontán utánzással történő tanulás miatt kiemelkedő jelentősége van annak, hogy igazán jó tanár foglalkozzon a kicsikkel, akinek tökéletes a kiejtése. A mondókák, szavak tanulása során helyesen sajátítják el a hangokat, jól rögzülnek a kifejezések.

Az idegen nyelv az óvodában nem korai és nem okoz zavart a gyerekek fejlődésében, hiszen a saját anyanyelvükkel is ilyenkor ismerkednek. Az angol nyelvvel való ismerkedés szinte természetesen illeszkedik a napjaikba, ha megfelelő körülmények között történik. Angol nyelvű óvodánkban magas szintű foglalkozások, szeretetteljes légkör fogadja a legkisebbeket. A Happy Kids-ben az idegen nyelv az óvodában kezdődik és a későbbi nyelvtudás szilárd alapját adja.