Az óvoda meghatározó helyszíne egy kisgyermek életének. A budapesti angol óvoda az idegen nyelvet is beépíti az intézmény mindennapjaiba.
A budapesti kisóvodások a mi óvodánkban nemcsak szerető légkört, hanem a saját anyanyelvük gyakorlásának vagy egy új idegen nyelv elsajátításának a lehetőségét is megkapják. Olyan helyet teremtettünk a kicsiknek, ahol a kedvükre barátkozhatnak, ismerkedhetnek, ahol megfér egymás mellett a játék és a fejlődés is.
Az óvodában az angol a fő nyelv, ami azt jelenti, hogy minden nemzetiségű kisgyermeket szívesen látunk, akinek az angol nyelv szerepet játszik a mindennapjaiban. A nyelvtanulást, a nyelvgyakorlást egyaránt tudjuk támogatni, méghozzá több módon is. A segítőink mindegyike képzett szakember, akik kiválóan értenek és beszélnek is angolul, emellett pedig a gyermekekhez is szeretettel és hozzáértően viszonyulnak.
A budapesti angol óvoda számos, gyermekeknek szóló foglalkozással színesíti az óvodai hétköznapokat. Sport, tánc, művészet is szerepel a programok között. A foglalkozások természetesen angol nyelven zajlanak a gyerekek és a nevelők között, de mindig a játék és a játékos tanulás kapja a főszerepet.
A mi óvodánkba úgy érkeznek a gyerekek, hogy szeretnek nálunk maradni és várják a következő napot, amikor találkozhatnak a kis barátaikkal és a nevelőkkel. A színes programok, a meghitt légkör, a magas szakmai nívó mind a gyerekek javát szolgálja. Szeretnénk, ha ők a jövőben olyan magabiztos, felkészült iskolások lennének, akik biztos alapokkal rendelkeznek.
Az angol óvodánk az egyik legjobb a környéken, ennek köszönhetően kimagasló színvonalú foglalkozásokat és igényes intézményi környezetet tudunk biztosítani a kicsiknek. Amennyiben felkeltette az érdeklődését az óvodánk és a gyermekét egy hasonló helyen képzelte el, akkor itt az ideje közelebbről is megismerkedni velünk. A legjobb, ha személyesen találkozunk és körbe vezetjük a kis birodalmunkban. Lépjen velünk kapcsolatba az elérhetőségeinken, egyeztessen velünk időpontot találkozóra!