+36 1 356 2440 info@happykids.hu
Select Page

Az óvodával való első találkozás mindig nagy élmény egy gyermek életében – ugyanakkor negatív élményt is jelenthet. A gyermek személyiségétől függetlenül, még akkor is ha nagy lelkesedéssel várta az óvodakezdés pillanatát, hirtelen rájön, hogy a szülő többé már nincs mellette. Az a félelem, amivel ez a reakció párosul teljesen normális.

Kevesebb gondot okoz a beszoktatás azon gyermekek számára, akik előzetesen a szülőkkel már meglátogatták az óvodát. Nagyon fontos úgy bemutatni egy kisgyermeknek az óvodát, hogy a szülőtől való szeparációs szorongást a minimálisra csökkentsük.

Néhány ötlet ennek megvalósítására:

Fokozatosan ismertessük meg a programokat. Általában azt szoktuk javasolni, hogy 2-3 alkalommal tegyenek egy rövid látogatást, amit a csoportban való egy vagy két órás játszás követhet. Az első nap a szülő vagy közeli hozzátartozó, maradjon a gyerekkel a teremben vagy a közelben, arra az esetre, ha a gyereknek szüksége lenne rá. Lehetséges, hogy pár napig kell ezt tennie mindaddig, míg a gyermek teljesen be nem illeszkedik a csoportba. Az óvónő értesíti a szülőt a fejleményekről.

A szülő/hozzátartozó lassan próbálja meg elhagyni az osztálytermet. Egy könyv vagy egy magazin segíthet lekötni a felnőtt figyelmét, hogy ne a gyermek viselkedésére koncentráljon.

Soha ne “szökjön” meg a felnőtt, vagy hagyja el az óvodát anélkül, hogy elbúcsúzott volna a gyermektől! Miután elbúcsúztak, elmehet! Nem kell még egy utolsó puszira, ölelésre visszaosonni! Teljesen normális, hogy az elválás pillanatában a gyermek sír, mert rájön, hogy anya és apa nem lesznek a közelében. Tapasztalataink szerint ez a sírás nem tart tovább, egy pár percnél. Olyan is előfordulhat, hogy akik reggel abbahagyják a sírást, vagy egész délelőtt nem sírtak, abban a pillanatban, hogy meg jelennek a szülők, újból sírni kezdenek.

Ha a beszoktatás szokatlanul megviseli a gyermeket vagy túl sokáig elhúzódik, akkor érdemes valamelyik másik családtaggal óvodába küldeni a gyermeket. Tapasztalataink szerint a szeparációs szorongás szülő, különösen anyafüggő! Ha egy másik családtag/babysitter hozza be a gyermeket, lehet, hogy hamarabb megszokja az új környezetet!

Az első pár napban kérjük, hogy a gyermeket vigyék haza korábban. Előfordulhat, hogy ha meglátja a többi szülőt, nyugtalanság fogja el, hogy vajon érte majd eljönnek-e a saját szülei.

Az új óvodai környezet a gyermek számára nagy változást jelent. A gyerekkornak jelentős szakaszát ez határozza meg. Türelmesen, gyöngédséggel próbáljuk meg megismertetni vele az új napi rendet és az új programokat. Gyakran az első nap annyira leköti a gyermek figyelmét, a sok új játék és az új környezet, hogy észre sem veszi a szülők távollétét.. Ez része a gyermek természetes fejlődésének, most tanulja meg kezelni az új helyzetek és új környezet elfogadását.

Értékeljük, hogy gyermekünk érzései hasonlóak a mieinkhez! A beszoktatási időszakban szánjunk még több időt gyermekünkre, töltsünk több időt vele és biztosítsuk őt szeretetünkről. Ne próbáljunk kérdéseket feltenni arról, hogy milyen volt az első nap. Hagyjuk, hogy ez a pár nap zökkenőmentesen történjen, ne emlékeztessük őket a szorongásos időszakra.

További kérdésekkel ebben a fontos témában, kérjük forduljanak az óvónőikhez vagy óvodavezetőnkhöz, Suzy Jones-hoz.