Sérülékeny lelkiállapot: a kispapaság
Ideális esetben egy jó kapcsolatba, viszonylag tervezetten érkezik a gyermek. Az újdonsült kispapát már a terhesség ténye is büszkeséggel tölti el, lubickolhat a párja, a családja és a barátok elismerésében. Várja és büszkén aggódja végig a terhesség kilenc hónapját. A férfiszerep újabb dimenziói tárulnak fel előtte. Az első hónapokban már megjelenik az aggodalom érzése, de nemcsak a kedvesért, hanem a pocaklakóért is. Az első időszak rosszullétei, félelmei mélyítik a „két várandós” kapcsolatát, mindketten megérezhetik az egymásrautaltság új érzését. A férfi lassan szembesül azzal is, hogy a megszokott női-férfi szerepek megváltoznak. Mást és más módon várhat el és kap kedvesétől, akinél egyre inkább az anyai érzések és érzelmek helyeződnek előtérbe. A folyamat előrehaladtával a férfi egyre több felelősséget élhet meg, hiszen a gyermek érkezéséig neki kell megteremtenie az ideális körülményeket, az anyagi biztonságot. Ez egy szép folyamat, ám lelkileg komoly változásokkal jár. Nem ritka a félelem, a hosszú távú, biztonságos élet miatti aggódás. A kismama egészsége, a bébi fejlődése, a babaszoba, a kelengyék – az aggodalmak egyre gyakoribbak. Sok férfi azon veszi észre magát, hogy a történetnek nemhogy nem ő az egyik főszereplője, hanem a mellékszerepben is kevés szó jut neki. A párkapcsolat intimitása hullámzóvá válik, ami a későbbiekben komoly problémák forrása lehet.
Jó, ha a pár tudatosan felkészül ezekre az apró és nagyon is normális buktatókra, amelyek még ideális esetben is megjelenhetnek. A kispapák lelkiállapota nagymértékben függ a kismama viselkedésétől, érzelmi és testi állapotától. A pár mindkét tagjának érdemes arra törekednie, hogy a kapcsolatban a másik továbbra is fontosnak érezze magát, hogy meglegyen a maga „első” helye párja életében – még az utód mellett is. A férfi maradjon férfi, ne minősüljön át pénzkereső, kiszolgáló személyzetté. Ugyanakkor a nő is nőként éljen tovább a kapcsolatban…
A gyermekvárás idején megváltozik a párok szexuális élete, erre lelkileg mindenkinek fel kell készülnie. A változás sokféle lehet: van olyan kismama, akinél a hormonok pozitív irányú változáshoz vezetnek, de az ellenkezője is előfordulhat, van, aki a magzat védelmében tartózkodóbbá válik az ágyban. A férfiak is többféleképpen reagálhatnak: míg egyesek erotikusnak tartják a másállapotot, mások megrettennek a „hárman vagyunk az ágyban” helyzettől. A legfontosabb, hogy a pár már a terhesség elején beszéljen egymással arról, melyikük mit érez, mit gondol, s ha ellenérzése van, a másik fél is tudjon róla. A szexualitás megváltozása sok esetben lelki problémákat, csalódást okoz, amivel foglalkozni kell, nehogy ez a későbbiekben a kapcsolat megromlásához vezessen… Persze sok pozitív példa is akad, az intimitás érzése sokaknál megerősödik, s a pár mindkét tagja úgy érzi, ennyire közel még sosem volt a másikhoz…
Számos kutatás adatai szerint a szülés utáni szorongás és depresszió az apáknál csaknem olyan gyakori, mint az anyáknál. Leggyakrabban a várandósság első három hónapjában, illetve a szülés utáni pár hónapban jelentkezik, s a nőkkel ellentétben nem biológiai okok az elsődlegesek, hanem mélyen gyökerező lelki folyamatok hatnak provokáló tényezőként… A szülés idejére már mindenki megváltozott lelkiállapotban érkezik. A férfiak nagy része ezt rugalmasan, elfogadóan kezeli, hiszen tudja, hogy ez az időszak ezzel jár. De vannak olyanok, akik kifejezetten negatív érzéseket éreznek, noha „ésszel” ők is tudják, mi miért történik. A legtöbb negatívum az intimitást illetően fogalmazódik meg, de nem ritka a babával kapcsolatos féltékenység sem. Sok kispapa kifejezett bűntudatot él át saját gondolatai, érzései miatt, s úgy érzi, alkalmatlan az apa szerepére…
Van persze, aki büszke, vidám és felszabadult lesz újdonsült szerepében, hiszen a férfilét és -szerep kiteljesedésének időszaka ez: az „apa” felelősséget akar és tud is vállalni a családjáért. Mondhatjuk azt is, hogy ez a folyamat a férfiidentitás megszilárdulását is jelenti…
Részletek dr. Belső Nóra pszichiáter cikkéből. A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 4. számában olvasható