Menü

A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a szülőknek már az óvodaválasztással kapcsolatban is körültekintőnek kell lenniük. A korai időszakban szerzett óvodai élmények, tapasztalatok is nagy mértékben meghatározzák, hogy a kicsikből végül kiegyensúlyozott, boldog felnőtt lesz-e. Egy-egy, az intézményben szerzett traumatikus élmény akár egy életre is elveheti a gyermek kedvét bizonyos dolgoktól, tevékenységektől.

Éppen ezért fontos, hogy a kicsik mindenképp olyan óvodába járjanak, ahol a pozitív életszemélet, barátságos környezet a meghatározó, hiszen így kevésbé áll fenn a veszélye annak, hogy negatív emlékeik legyenek ezekről az évekről. Amennyiben Önnek is fontos, hogy gyermekéből kiegyensúlyozott felnőtt váljon, válasszák magánóvodánkat a 12. kerületben!

Mivel szakemberként mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a korai évek mennyire befolyásolóak tudnak lenni, mindent megteszünk annak érdekében, hogy intézményünkben a gyerekek pozitív élményekkel gazdagodjanak. 12. kerületi magánóvodánkban családias, barátságos környezetet igyekszünk kialakítani, ahol minden gyermek kellő figyelmet kap. Izgalmas foglalkozásokat, programokat biztosítunk, amiken a gyerekek a pozitív élmények mellett hasznos tudással is gazdagodhatnak.

Ha felkeltettük érdeklődését, és szeretné beíratni gyermekét magánóvodánkba a 12. kerületbe, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken!