Menü

Manapság már számos magánóvoda létezik, ám a legtöbb csupán gyermekmegőrzőként funkcionál, és csak néhányban van lehetőség arra, hogy a gyermek ne csak eltöltse valahol az idejét, hanem minden szinten tudjon fejlődni is. Ha Ön is ilyet keres gyermekének, válassza budapesti alapítványi magánóvodánkat! Nálunk tapasztalt szakemberek foglalkoznak majd vele, és az angol nyelvben is komoly jártasságot szerezhet, hiszen intézményünk angolnyelvű és nemzetközi.

A budapesti alapítványi magánóvodánkban dolgozó kollégáink több éves tapasztalattal bírnak, pedagógusi csapatunk igazi multikulturális, több országból származó, szakképzett óvónőkből áll. Tisztában vagyunk azzal, hogy a korai évek mennyire meghatározóak lesznek a későbbiekben, éppen ezért olyan programot alkottunk meg, ami biztos alapot ad az iskolás évekhez. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek nyitottá váljanak a világra, megismerjenek más kultúrákat is, mivel ez alapot szolgáltat ahhoz, hogy sikeresek lehessenek a felnőtt életükben is.

Válassza Ön is budapesti alapítványi magánóvodánkat gyermeke számára! Ha kérdése lenne, vagy jelentkezését szeretné leadni, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!