+36 1 356 2440 [email protected]
Menü

Három dolog, ami megváltozott mióta a korai gyermekkor témában tanácsadóként dolgozom
-Rae Pica


Kisgyermekeket oktató pedagógusok rengeteg történetet mesélnek nekem, mikor előadást, vagy traininget tartok, és mivel immáron négy évtizede vezetek vitákat és képzéseket, képzelhetitek milyen sok történetről is van szó. Azonban az utóbbi időben ugyanazt a három történetet hallom az egész országban.

Ez itt az első, amit lépten nyomon hallok:

1. Egyre több gyerek képtelen kersztező mozgásokat helyesen elvégezni.

Sajnos ez nem meglepő egy gyermekorvos véleménye alapján, miszerint a gyerkek több mint heti 60 órát olyan ülő alkalmatosságokban töltenek, mint például a kocsiban a gyerekülés és az etetőszék. Az egyik kollégám úgy hívja ezt: “gyerekraktározás“. Egy másik úgy nevezte el a jelenséget: “gyerkek a vödörben“. Vicces kifejezések ezek egy nem is olyan vicces helyzetre.

Valamiféleképpen a jelenség 1994-re datálható vissza, amikor is az Amerikai Gyerekorvosok Akadémiája a Back to Sleep (nyomás vissza aludni) kampányt elindította, hogy csökkentse a hirtelen gyermekelhalákozások számát (SIDS). Szerencsére a kezdeményezés, hogy a gyerekeknek a hátukon fekve kell aludniuk, elérte a kívánt hatást. Kevésbé szerencsés, hogy az emberek elfelejtették, hogy a kampány szlogen második része az volt: kúszás-mászás. Ennek következményeképpen egyre kevesebb időt töltenek a babák a hasukon kúszva-mászva, ami többek között azt is jelenti, hogy az ehhez, és más keresztoldali mozgásokhoz szükséges izmok nem fejlődnek ki elégségesen, amik szükségesek lennének a kersztező mozgásokhoz.

A másik ok a mindennapi élet hektikusságában keresendő. Gyártók és forgalmazók olyan megoldásokat kínáltak erre a problémára, mint azok az babaülések, amiket könnyedén gyerekestül a kocsiból a házba vihetünk, hogy addig sem mozogjon a gyerek, amíg a szülők vacsoráznak, vagy más teendőiket intézik. Sokaknak úgy tűnik a járóka ketrec szerű és kimet a divatból, holott abban a gyerekeknek sokkal nagyobb mozgásterük volt! Átfordulhattak, a hasukon kúszhattak, a kezeik és térdük segítségével, felhúzhatták magukat álló helyzetbe és guggolhattak, a bekorlátozó gonosz ülőke nélkül. Még a járást is gyakorolhatták kapaszkodva.

Korunk tipikusan túlzottan ülő viselkedései mögött, a gyerekek nemcsak, hogy képtelenek keresztező mozgásokra, hanem úgy nőnek fel, hogy kételkednek mozgásuk ügyességében. Azok a gyerekek, akik magukat esetlennek tartják később nem vesznek részt mozgásos foglalkozásokban, nemhogy teljesítenék a minumum 60 perces egészséges napi mozgást. Ez súlyos hatással van fizikai, érzelmi és szociális egészségükre.

Ráadásul, Dr. Marjorie Corso kutatást folytatott, amelyben felfedezte, hogy van együttjárás a testtudatosság és a papíron észlelés tudatossága között. Erre egy példa, hogy azok a gyerekek, akik képtelenek keresztező mozdulatokra, néha az oldal függőleges középvonalán írtak. Speciális esetekben ráadásul függőlegesen keresztbe írtak a papírra, megfordították, és újra kezdték.

Az a kérdés: mit kezdhetünk ezzel az egésszel?

A válasz igazán egyszerű: hagyjuk a gyerekekt játszani! Veleszületten szeretnek mozogni. Ha adunk nekik időt, munkát és lehetőséget mozogni, a természet vezeti majd a dolgokat!

De lehetünk egy kicsit szándékoltabbak is ennél. Bátoríthatunk gyerekeket kersztező mozgásokra úgy is, hogy lefektetjük őket a földre, és megkérjük őket mozogjanak, mint a kiscicák, kiskutyák, kígyók, fókák és pókok, és játszanak utánozó játékokat, amelyek során kersztező mozgást kell végezni.

Jobb ha ellenállunk, és nem dőlünk be annak a mítosznak, hogy a test és az elme nincsenek összefüggésben! Ami hatással van a test fejlődésére, az hatással van az agya fejlődésére is, és minél hamarabb elismerjük ezt, annál könnyebb lesz a gyermekeinknek.

2. A gyerekek már nem tudják hogyan kell játszani.

Amikor az első szakmai fejlesztési trainingemen voltam 1981-ben, a legmerészebb elképzeléseim között sem láttam tanárokat magam előtt, akik arról panaszkodnak, hogy a gyerekek már nem tudják, hogyan kell játszani. Ugyanakkor ez a második dolog, amit leggyakrabban hallok napi rendszerességgel tanároktól.

Ez főleg azért sokkoló, mert minden fiatal emlős játszik fiatal korban. Így tanulják meg kik is ők valójában. A kiscicák egymásra vadásznak, mielőtt madarakra és egerekre vadásznának. A kutya és róka kölykök rendetlenkedő, vad játékokat játszanak, hogy elsajátítsák a szociális képességeket. A marmotinik mikor játszanak, ezáltal megtanulnak koordináltabban mozogni, és jobb anyává válni. Sok állat úgy tűnik csak azért játszik, mert jó érzés játszani.

A játék egy esszenciális része a természet tervének, és ha a gyerekek híján vannak a játék képsségének, akkor ott valami komolyan félre ment.

Gondolj vissza saját gyermekkorodra. Lefogadom, hogy a legtöbb emléked játékokkal kapcsolatos, főleg kinti játékokkal. Emlékszem játékokra, ahol szerepekbe bújtunk, pl. a régi amerikai telepes asszonyok szerepébe, amivel napokig folyamatosam elfoglaltuk magunkat, és alig vártuk, hogy folytatódjon a családregény. A színjáték stimulálta a fantáziám, és azóta is sok hasznomra vált.

Emlékszem, hogyan cigánykerekeztünk lent az út közepén. Nem lettem aztán tornász, de ennek az egy képességet kiművelése megtanította, hogyan kell valamit elhatározással, és kitartással elérni.

Emlékszem a barátokra, akikkel játszottam. A velük való interakció, együttműködés, és kreatív folyamatokban tanultam meg, mit jelent a társadalom részének lenni.

Szóval igazán aggasztónak találom azt, amikor tanárok arról számolnak be, hogy a gyerekek csak azt tudják, hogyan utánozzanak figurákat akiket a képernyőn láttak, de kint az udvaron álldogálnak, mert nem tudják mi mást tehetnének még.

Ennek az elcsökevényesedésnek az jó pár oka fájdalmasan egyértelű. A digitalis eszközök, és a televízió között mozogva a gyerekek rengeteg képpel el vannak látva, és nincsen szükségük rá többé, hogy képzelőerővel rendelkezzenek, mert a gyártók, és forgalmazók által nyújtott kepi világgal van tele a fejük. Ennek követeztében, amikor megkérik őket, hogy használják a tudatukat valami újdonság kitalálására, nem tudják meghaladni azt a képi világot, amit már ismernek. Így azok a szerepjátékok amiket játszanak, csak már eleve létező szerepjátékokat tartalmaznak.

Ezen túl pedig van az életük struktúrája. A mai gyerekek mindennapjai jobban be vannak táblázva, mint bármelyik elődüké. Régebbi idők gyerekeinek több üresjáratuk volt, amiben szembe kellett nézniük az unalommal, és megtanulták azt az előnyükre fordítani. Az üres idő hiányán túl, a túlságosan is elfoglalt gyerekek egyszerűen nem tudnak önállóan döntéseket hozni, mert megtanulták, hogy megmondják nekik mit tegyenek. Nem annyira meglepő az iskolai és egyébb külön foglalkozások, edzések közepette, hogy amikor a gyerkek egy játszótéren tallják magukat, nem tudják mit kezdjenek magukkal. Egyszerűen nem tudnak átkapcsolni abból az üzemmódból, hogy parancsokat fogadnak el és követnek, abba ahol önindukált módon kellene cselekedniük.

Mit kell tegyenek tehát kisgyermekek gondozói, amikor ráébrednek, hogy a felügyeletük alatt lévő gyermek nem tudja hogyan kell játszani? Ugyanazt,amit minden más esetben is a kis gyermek nevelésénél: elősegíteni a tanulást.

Ennek a facilitációnak egyik formája, hogy megadják a gyerekeknek a felfedezéshez szükséges teret, időt, és alapanyagokat. Ha a gyerekek nincsenek túlságosan betáblázva, és ott hagyjuk őket egy teremben különféle eszközökkel, amik stimulálják a képzeletet, szerepjátékok és építőjátékok végzése lesz ennek legvalószínűbb eredménye. Ha műanyag karikák, különböző labdák, mindenféle alakítható, építésre alkalmas tárgyak rendelkezésre állnak, ott valószínűleg aktív játékokra kerül majd sor. De akkor is lehet szüksége van a gyereknek a közbenjárásodra.

Ha egy gyerek meg van rekedve, egy karaktert utánoz mozdulatlanul a játszótéren. Csatlakozhatsz a játékhoz, modellezve a lehetőségeket, amik tovább vihetik a játékot, vagy kérdéseket feltéve, amik új reakciókat hivatottak előhívni a gyerkekből, mint például: ”mit gondolsz, mit kéne tegyek ezekkel az ágakkal?” Ha egyszer már involválódtak, egyszerűen csak hátra kell lépned egyet, elkerülve azt a csábítást, hogy a játék a felnőtt által legyen vezetve, és a gyerek rád hagyatkozzon abban, hogy hogyan folytatódjon a játék.

Igen, ez hihetetlenül szomorú, hogy a mai gyerekek hiányt szenvednek valami ennyire alapvető dologban, valamiben, ami valójában egy biológiai imperatívusz. De ha a kisgyermeket nevelők megértik a játék szerepét a gyermek fejlődésében – ahogyan azt mindnyájuk meg kell értse – biztosra vehetjük, hogy ennek a tendenciának a folytatódása meg kell törjön.

3. A gyerekeknek már nincsen finom motorikus kontrolljuk.

“A gyerekek nem tudnak megragadni egy krétát vagy ecsetet. Nem tudnak ollót használni. Nem tudják, hogyan kell megfogni egy ceruzát.” 

Mindenhol ezt hajtogatják – legtöbb ilyet az óvonőktől, és alsó tagozatos tanároktól hallani.

Két fő oka van annak, hogy miért. Az egyik, hogy a kicsik ma sokkal nagyobb valószínűséggel tartanak egy digitális készüléket a kezükben, mint egy krétát, vagy ollót. Menj akár egy étterembe, ahol családok együtt esznek, vagy egy orvosi rendelőbe, vagy bárhová máshová, ahol szülők és gyerekeik együtt vannak és nem fogsz találni egy gyerket sem, aki éppen színezne, amíg a család várakozik. Még csak beszélgetni sem beszélgetnek egymással, mert túlságosan el vannak foglalva a saját mobiltelefonjukkal vagy tabletjükkel. Ha egyáltalán használnak izmokat, azokat képernyő nyomogatására használják.

Azok a gyerekek, akik így nőnek fel színezés, vágás, és festés helyett, azok nem fejlesztik ki azokat a finommotorikus képességeiket, amik arra vannak, hogy megfogjanak egy ceruzát és írjanak, hogy ki vagy begombolják a ruhájukat, hogy rendesen megfogjanak egy evőeszközt az evésnél, hogy helyesen használjanak egy tűzőgépet, egy ragasztót, vagy egy fogkrém tubust.

A második ok, amiért ez nem egy meglepő tendencia, az az, hogy a gyerekek nagyon kevés időt töltenek kúszással, futással, ugrálással, és mászással manapság. Azok számára, akik nincsenek tisztában a finommotorikus mozgásokkal, ez az összefüggés furcsának tűnhet. De a tényállás az, hogy a test feletti önkontroll fejlszet minket a fejtetőtől a talpunkig, belülről (a törzstől) kifelé (a végtagokig), és a nagy izmoktól a kis izmokig. Ez azt jelenti, hogy amíg a törzs, és a nagy izmok nem erősödnek meg rendesen, addig a kis izmok a kézben nem differenciálódnak. Ezt a természet alkotta meg így. Ez nem figyelmen kívül hagyható. Ezért mondják a szakértők, hogy a legjobb útja annak, hogy gyerkeket megtanítsuk írni, az az, ha megtanítjuk őket fára mászni vagy mászókán lógaszkodni.

Ez a fejlődési minta nem jelenti azt, hogy a gyerkek nem végezhetnek finom motorikus gyakorlatokat addig, amíg a nagy izmok nem fejldőnek ki. Éppen ellenkezőleg, a kisgyerekeknek számos lehetőségre van szükségük, hogy fejlesszék a finom mozgásos készségeiket, és számos anyagra és tárgyra van ehhez szükségük, hogy tudják mivel tehetik ezt meg. Christy Isabell, ergoterapeuta a Finom Mozgások Mókájának Hatalma című könyve szerint, ezek a tágyak magukba foglalnak számos megfogaható anyagot, mint papír, rajz eszközök, ragasztó, kréta, és kis építőcockák. Christy azt is tanácsolja, hogy a gyerekeknek több időt kellene tölteniük alakítható dolgokkal való játékkal, mint az írás gyakorlásával, mert ha fiatal gyerekek kényszerítve vannak, hogy írjanak mielőtt arra fizikailag készen állnának, annak negatív következménye lehet.

Természetesen, miközben mindezt a finmmotorikus gyakorlatot végzik, meg kell, hogy legyen adva nekik a lehetőség, hogy kússzanak, fussanak, ugorjanak, és másszanak!

Ha a gyerekeknek megengednénk, hogy ők maguk döntsék el, hogyan szeretnék az idejüket tölteni, játszanának, ahogyan az eredendően a dolguk. És az a játék nagy és kis izmokat is megmozgatna, hogy párhuzamosan fejlessze az agyukat, rugalmasságukat, probléma megoldó képességeiket, és minden más olyan minőséget, amit eredendően a játék által kell megszerezniük. Ehelyett, a felnőttek – vagy azért, mert nem igazán fogják fel ennek a jelentőségét, vagy mert állandó rohanásban vannak – egyszerűen figyelmen kívül hagyják a gyerekkori fejlődés törvényeit. A szomorú pedig az, hogy ennek a gyerekek fizetik meg az árát.


 

Újranyomtatva Rae Pica Nevelési Tanácsadó

Rae Pica egy nevelési tanácsadó, aki a teljes gyermek nevelésére szakosodott 1980 óta. Látogasd meg YouTube csatornáját Aktív tanulás Reával (Active Learning with Rae) , és ismerd meg előadásait, tanácsadásait, könyveit, mint például Mi lenne ha mindenki ismerné a gyermek fejlődését? (What If Everybody Understood Child Development?), és Aktív tanulás egy életen át (Active Learning Across the Curriculum) , www.raepica.com.